.ESZTER SZÉKE

Molnár Róbertné,  Eszter alapító tagja volt az 1992-ben újjáalakult Richard Wagner társaságnak, amely a háború és a kommunizmus után ekkor kelt életre ismét, az egyébként 1872-es, akkor még Magyar Wagner egyletnek hívott megalakulás után.

A most zajló Liszt Ünnep kapcsán, és Liszt születésnapja előtt két nappal, talán szabad annyi kitérőt tenni, hogy kis túlzással azt lehet mondani, hogy sem  a wagneri életmű,  sem a Wagneregyletek, sem maga Bayreuth,  Wagner operáinak szentélye,  nem jött volna létre Liszt Ferenc egy életen át tartó baráti, művészi, és anyagi támogatása nélkül, aki valósággal bálványozta Wagner zenéjét, és ez a támogatás akkor is mindvégig kitartott, amikor ez a viszony nem volt éppen felhőtlen.

Eszter 1992 óta rendületlen kitartással tette a dolgát a Társaságért, pedig ott sem voltak mindig felhőtlenek a viszonyok.  Soha nem akart vezető beosztást, elvállalta a tagnyilvántartás és tagdíjbeszedés feladatát akkor, amikor még kb. 500 tagunk volt, és nem volt computer.

Mindenkiről kartont vezetett, mindenkiről tudott mindent, és mindenki őt kereste, ha valami kérdése volt. Nem csak az összes létező adminisztrációt kezelte tökéletesen, hanem Wagner zenéjének mélyreható tudója, és elemzője volt. pedig nem volt zenei képzése. Wagner világába édesapja vezette be, éppúgy, mint a sport világába, mivel ifjú korában válogatott úszó volt, kortársa és barátnője nagy legendánknak, Székely Évának. Férjével is a sport hozta össze, egy Moszkvába tartó repülőjáraton ismerkedtek össze Molnár Róberttel, aki a vízilabda-csapat tagja volt. A profisport után egészen nyugdíjazásáig edzőként tevékenykedett. Személyiségét is a sport alakította: fegyelmezettsége, szigorúsága, kitartása és pontossága legendás volt, éppúgy mint nyíltsága. Ezért sokan tartottak tőle, de soha nem volt bántó, és általában mindig igaza volt.

A Társaság lapjában, a korábban havonta megjelenő Hírmondóban rendszeresen publikált. Egészen elképesztő tudásról tanúskodnak, és csodás magyar nyelven íródtak ezek az elemzések, melyeket pl.  Wagner dallamvilágáról írt. Nagyon szerette a szép magyar beszédet, és a helyesírási hibákért nagyon haragudott.

Eszter és az Operaház történetéről egy külön regényt lehetne írni…ő volt a Társaság operaházi összekötője, /később a névjegyére is ezt kellett irnunk/  és így ő intézte a Tagság jegyeit, és bérleteit.

Nem tudom hány olyan személyt jegyez az Operaház, aki nemhogy megnézett minden előadást, hanem az összes előadáson ott volt, ha úgy alakult kettőn is egy nap. Azt nem szerette, ha újabban az Eiffel-ben, vagy korábban az Erkelben és az Operában egyszerre ment valami, mert akkor el kellett dönteni, hogy melyiket válassza. Az utóbbi időszakban minden este ezen a széken ült ahova most emlékére a táblácskát kihelyezzük.

 Minden előadás után lement az énekesekhez, mindenkihez volt egy kedves szava, vagy akár kritikája, erről talán ők tudnak többet mondani, de egy biztos:  nagyon szerethették őt, mert amikor a legendás adventi koncertre került sor, amit a Wagner Társaságnak minden évben Eszter rendezett meg, az összes operaénekes boldogan jött el hozzánk, egy áriát elénekelni, jóságból, és jótékonyan, mert Eszter megkérte őket erre. Ezek a koncertek híresek voltak. Az Operaház összes magánénekese ott volt, akinek nem volt más kötelező elfoglaltsága.

Amikor aztán 2013-ban, az akkori elnökünkkel Bajai Andrással ketten kerültünk a Wagner Társaság élére, szinte egyszerre mondtuk ki azt, hogy semmitől sem tartunk jobban, mint attól, milyen lesz a viszonyunk Eszterrel. Én, akinek zenei tudása nem hasonlítható az övéhez, nagyon féltem megnyilatkozni előtte.  A kezdeti nagyon udvarias, de távolságtartó, szigorúan szakmai együttműködés aztán szép lassan átalakult. Azt vettem észre, hogy beavat a magánéletébe, mesél imádott unokáiról, és éppen születő dédunokáiról, beszélgetünk zenéről, programjainkról, amit többnyire én állítottam össze, megdicsér, sőt – ahogy visszahallottam- dicsér másoknak. Amikor később Zoboki Gábor került az elnöki székbe, ugyanazt a kérdést tette fel nekem, mint amit mi korábban: jó, jó, de mit fog szólni Eszter? Ekkor már nyitva volt a kapu Eszterhez, így könnyű volt Gábort megnyugtatni. Már tudtam, hogy micsoda szív lakozik a falak mögött.

Azt hiszem, és remélem ő is így gondolta, végül barátok lettünk. Meglátogathattam őt Balatonlellén, a családi nyaralóban, ahol egész nyáron át nagyon szeretett lenni, és a Wagner társasági munkát felváltotta az állandó kertészkedéssel, és rendezgetéssel, és a napi elmaradhatatlan órás úszással márciustól október végéig.

Betegségét a legnagyobb fegyelemmel és türelemmel viselte, ahogy egy úszóbajnokhoz illik.

Halálával  a Wagner Társaság láthatatlan oszlopa csatlakozott az égi társasághoz, akik nekünk itt hagyottaknak egyenként, és együtt is nagyon fognak hiányozni.

Eszter ugyan most egy kicsit haragszik, nem tudja minek ez a felhajtás, nem szeret előtétben lenni, nem kell itt sürgölődni körülötte…. De majd megbékél, és talán büszke is lesz ránk!